Életre kelt mesehősök - Szülők és gyerekek is örültek a báboknak


A Süsü és barátai – Életre kelt mesehősök című kiállítás négy napon keresztül várta látogatóit a Fiatalok Házában.

A Csukás István mesefiguráit embernagyságban megelevenítő, több mint 10 bábból álló kiállítás nemcsak a gyerekeknek volt nagy élmény, de a 70-es, 80-as években gyerekkorukat élő szülőknek is. A látogatók többek között olyan közkedvelt karakterekkel találkozhattak, mint a jószívű, egyfejű sárkány, Süsü, a gyurmából készült Sebaj Tóbiás, Mirr-Murr, a kandúr, a nagy mesélő Pom-pom vagy a némileg botcsinálta nagy Ho-Ho-Ho Horgász. A bábokat Megyeri János szobrászművész készítette.

A tárlat megtekintését követően a szülők és a gyerekek közösen megnézhettek egy-egy részletet azokból a mesékből, amelyek főhősei a fentebb említett figurák voltak, így valóban életre keltek a mesehősök Bicskén.

Megjelent a Fejér Megyei Hírlapban 2018. május 7-én. Szerző: Borsányi Beáta.