Elfeledett hőseink - A Hősök Napja alkalmából


„A harcot, amelyet őseink vívtak,
békévé oldja az emlékezés
s rendezni végre közös dolgainkat,
ez a mi munkánk; és nem is kevés.”
(József Attila: A Dunánál)

Május utolsó vasárnapja a Magyar Hősök Emléknapja. Ezen a napon azokra a magyar katonákra és civilekre emlékezünk, akik az életüket áldozták Magyarországért.

Néhányukat minden magyar ismeri, például Batthyány Lajost, a 13 aradi vértanút, Szerb Antalt, Raoul Wallenberget, Rajk Lászlót, Nagy Imrét. A legtöbbjüket azonban talán már senki.

Nemrég a Hős emlékmű előtt álltunk a lányaimmal és néztük a táblákra felírt neveket. Nagyobb lányom a sorokra mutogatva kérdezgetni kezdett:

- Ő ki volt? Hol lakott? Volt gyereke? Hány éves volt?

Egyre sem tudtam válaszolni és talán az elhunyt katonák leszármazottainak (ha vannak) nagy része sem emlékszik már a személyre, aki a név mögött állt.

Pedig minden egyes adat egy ember volt, valakinek az apja, fia, testvére, unokája. Minden név egy kettétört, befejezetlen élet, ami fájdalmas űrt hagyott maga után.

Egyesek úgy tartják, a múltat feledni kell, hogy haladhassunk előre. Ezzel nem tudok feltétlenül egyet érteni. A múlt és az emlékezés identitásunk egyik alapja, ezért nem szabad hagynunk, hogy a korábbi idők hősei és az általuk hozott áldozatok a feledés homályába merüljenek!

Bicskén a rendszerváltást követően váltak rendszeressé a megemlékezések a Hősi emlékműnél, a Magyarok Világszervezete helyi csoportja szervezésében. Többször emlékeztünk meg a háborúk egyszerű hőseiről a Bicskei Napok keretében is, legutóbb pedig - az első világháború centenáriuma alkalmából - Mészáros János Elek fantasztikus összeállítással kápráztatta el az érdeklődőket.

Ebben az évben sajnos a Hősök Napját sem ünnepelhetjük meg nyilvánosan, együtt. Ez azonban nem zárja ki azt, hogy magunkban vagy családunkkal ne hajthatnánk meg a fejünket egy pillanatra a Hősi emlékmű, dédapánk fényképe vagy csak a történelmi emlékek előtt. A múlt jelenünk alapja, ne feledkezzünk meg róla soha!

Farkas Bernadett