Fogságban Szibériától Szardíniáig


Talán nem botránkoznak meg rajta, s remélhetőleg a kiállítás alkotói sem sértődnek meg ezen a kiállítás-invitálón…

A győztesek százezerszer megírták és –filmezték az első világháború csatáit és végkimenetelét, ezúttal a vesztesek szívéből dobban elő a gyász és az ő érzelmi hozzáállásuk. A military-gyűjtés és hobbi világdivat, felnőttek kardoznak és lőnek klubokban, a gyerekeke tankcsatákat vívnak az interneten, titkos társaságok egyenruhába öltöznek, mások nyíltan büszkélkednek bennük, aszerint, hogy melyik sikeres és győztes ország polgárai. Senki nem állítja (?), hogy a háború – bármelyik is – jó lett volna, ami szégyen, az szégyen. Mi, magyarok, az 1920-ban feldarabolt gyönyörű ország gyermekei, két vesztes háború elszenvedői és a jogos és jogtalan megbűnhődések elszenvedői hogyan viszonyulhatunk a military-divathoz és a komoly háborús feldolgozás lélektani fejezeteihez?

Margittai Gábor újságíró, közíró és felesége, Major Anita szerkesztő és történész egy korábbi újságcikk tanúsága szerint „lelkiismeretüket ajánlották fel az elfeledett vitézekért”. Lelki és házassági kötelékben eredtek utána tudományos és történelmi alapssággal az első, vagy ahogyan a második világégésig nevezték: a Nagy Háború magyar katonatörténeteinek, a hadifoglyk emberi-tragikus-felemelő históriáinak. A Kultúrkúriában szeptember 3-án 18 órakor nyíló kiállításukon izgalmas és látványos képek, beszédes fotográfiák reprodukciói, hadifogoly-naplók, személyes használati tárgya, műalkotások, multimédiás összeállítás – interjúk, riportok – elevenítik fel az elsüllyedt és elsüllyesztett korszakot, az első háborúét, ami kevésbé a gépekről és fegyverekről, inkább az emberekről szólt. Fájdalmas, feldolgozhatatlan, a mi históriánk, ha tetszik, ha nem. A veszteseké. A kutatópáros a mi vesztes hőseink mellé állva hív bennünket emlékezésre.

Megjelent a Fejér Megyei Hírlapban 2019. szeptember 3-án. Szerző: Zsohár Melinda