Jakab István László festményei a Kultúrkúriában


A népi műemlékek megörökítője címmel nyílt tárlat a Jakab István László akvarellfestő népi építészetet megörökítő alkotásaiból, mely keddenként és csütörtökönként 14 és 18 óra között tekinthető meg Bicskei Kultúrkúriában. A kiállítást Bálint Istvánné alpolgármester asszony, a következő gondolatokkal nyitotta meg:

Sok szeretettel köszöntöm én is Önöket néhai Jakab István László festőművész kiállításán! Külön tisztelettel köszöntöm Pálffy Károly polgármester urat, és nem utolsó sorban művész úr özvegyét, Jakab István Lászlónét, Edit nénit! Nagy megtiszteltetés, hogy elfogadta meghívásunkat és jelenlétében nyithatjuk meg ezt a csodálatos kiállítást!

Ez a mai nap többszörösen különleges és jelentőségteljes számomra, de talán mindannyiunk számára is.

Nagyon régóta vágyódtunk egy olyan helyre itt Bicskén, ahol megfelelő helyet biztosíthatunk értékeink bemutatására, és ahol méltó otthonra lelnek Jakab István László csodálatos alkotásai is. Ahol a múlt és a jelen között harmonikus kapcsolat lehet végre, ahol a jelen tiszteletet nyújt a múltnak.

Tavaly decemberben vágyunk egyik része beteljesedett, hiszen adventi kiállításunk keretében átadtuk ezt a különlegesen szép adottságokkal rendelkező épületet, a Kultúrkúriánkat.

Az átadótól még egy kis időre volt szükségünk azonban ahhoz, hogy az 1987-ben a városnak adományozott Jakab képek befogadására - némi finomításokkal - tökéletessé tegyük az épületet.

Azt hiszem, érdemes volt várnunk, hiszen ha itt körbenézünk, a látvány magáért beszél.

Azt gondolom, hogy sikerült elérnünk, hogy Jakab István László hosszú idő óta először, végre elégedetten és boldogan tekintsen le ránk, hiszen voltak olyan idők, mikor méltatlan módon bántak ezekkel a képekkel, méltatlan módon hánykolódtak egyik helyről a másikra.

Most végre mindannyiunk megelégedésére otthonra leltek a festmények.

Jakab István László, noha Budapesten született 1907-ben, szüleivel gyermekkorát Bicskén töltötte.

Elsőként a Fővárosi Iparrajziskolán, majd az Iparművészeti Főiskola festő, illetve építész szakán tanult. Ő alapította a tatabányai művészeti szabadiskolát, a tatabányai Képző és Iparművészeti Társulatot, az Iparterv „Székely Bertalan képzőművész körét”. Az építészet terén is több gyár, gazdasági és lakóépület tervezése fűződik nevéhez.

Lokálpatriótaként mindemellett Jakab István László nevéhez fűződik a Bicske Baráti Kör megalapítása is.
Helytörténeti munkájának kiemelkedő eredménye a Bicske története című monográfia is, mely 1969-ben jelent meg. Ez az írás bicskei iskolás éveim alatt alapműnek számított, sokszor forgattam akkori pedagógusaimnak hála, hiszen szűkebb pátriám, Bicske megismerése fontos volt számukra, és így vált fontossá számunkra is. Ebből készültünk fel az órai munkára, időnként pedig a versenyekre.

Jakab István László építészként fontosnak tartotta a pusztuló népi építészeti emlékek megőrzését, ezért kihasználva tehetségét, lefestette azokat és utóul hagyta a jövő nemzedékének.

Első tárlata 1934-ben Tatabányán volt, de képeit kiállították az Ernst Múzeumban, a Néprajzi Múzeumban, a Magyar Kultúra Székházában vagy a Budai Várban, és képeiből nyílt az első kiállítás a Bicskei Képtárban is 1988-ban.

Jakab István László akvarell képein hihetetlen hitelességgel, pontosan és szakszerűen örökítette meg a Kárpát-medence magyarlakta területeinek legjellegzetesebb épületeit egészen közvetlen környezetétől, Bicske és Fejér megyétől az elszakított országrészekig. Képei jelentős részei mindezeken felül megidézik a kor légkörét is, és utalnak hagyományainkra is.

Egyszerűen fogalmazva, tökéletes korrajzot kaptunk Jakab István Lászlótól örökül.

Olyan képeket készített falusi házakról, régi, elsősorban református templomokról, haranglábakról, vízimalmokról, érczúzókról, mellyel páratlan művelődéstörténeti szolgálatot tett az utókor számára, hiszen ezen épületek egy része ma már csak ezeken a festményeken szerepel.

El kell, hogy mondjam, nekem is különleges élményt nyújt megtekinteni ezeket az alkotásokat, hiszen a kiállított képek elég nagy része a ’70-es években készült, pont akkor, amikor én még kisgyermek voltam. Lebilincselő számomra, hogy ezen festmények által elém tárul az az élet, amely körülvett engem szűkebb és tágabb környezetemben határon innen és túl apró gyermekként.

Ennél természetesen nagyobb jelentőséggel bír az, hogy megörökítésre került Tamási Áron, Tompa Mihály, vagy Szegedy Róza szülőháza, illetve az, hogy egy korabeli kovácsműhelybe, malomudvarba, vagy akár egy konyhába is betekintést kaphatunk, mely révén a Jakab-hagyaték identitásunk megerősítésében is kiemelt szerepet játszik.
Jakab István László negyedszázados munkája ezért örök érték hazánk és az összmagyarság számára. Ennek megőrzésében és értékének továbbadásában van most nekünk nagy felelősségünk és fontos szerepünk.

Ezért is tartom jelentősnek, hogy javaslatomra, 2016-ban Bicske Város Önkormányzatának Helyi Értéktár Bizottságán keresztül sikerült elérnünk, hogy a Fejér Megyei Értéktár Bizottság felvegye festőművész úr az erdélyi népi építészetet megörökítő festményeit a megyei értéktár kulturális örökségei közé.

Szintén jelentőségteljes az is, hogy a Bicskei Fehér hímzést is befogadta a megyei értéktár, mely méltán híres a népművészet, a hagyományápolás történetében. Egyszerűségével, tiszta fehér mintáival ízlésesen alkalmazkodott a régebbi korok igényeihez. A fehér hímzés megtalálható többek között a Bicskei Szentháromság templom oltárterítőjeként, de a Sárréti tájház hímzésgyűjteményét is gazdagítja egy 1735-ből származó bicskei úrasztalterítő, ami a legrégebbi évszámmal ellátott darab a kiállított alkotások között.

A bicskei fehérhímzés felélesztése szintén a’70-es évekhez köthető. 1970-ben a szekszárdi Béri Balogh Ádám Múzeumban megrendezett népművészeti szakkörök kiállításon az Országos Kisjankó Bori hímző-pályázatokon díjat nyert szakkörvezetők mutatták be öltözködés és lakásdíszítő hímzéseket. A kiállítók között városunkból (akkor még falunkból) Farkasné Horváth Sarolta (Sári néni) bicskei fehér hímzéses munkáival vett részt. A 70-es, 80-as években a Kisjankó Bori-díjas Sári néni vezetésével Népi Díszítőművészeti csoport alakult a Művelődési Központban, amely a főleg szálán varrott, keresztszemes és a fehér hímzés hagyományainak felélesztését, a hagyományőrzést tűzte ki célul. A bicskei fehér hímzések között találhatók terítők, függönyök, borítók, futók, blúzok, vállkendők, kötények.
Sári néni halála után Béresné Báder Katalin, a Népművészet ifjú mestere vette át a szakkört, aki elődje szakmai és gyakorlati tudását átvéve folytatta a munkát. Kézimunkáik megyei és országos kiállításokon egyaránt eredményesen szerepeltek. 2011-ben újra alakult a Népi díszítőművészeti szakkör, amely a bicskei fehér hímzés népszerűsítését, megőrzését, és továbbörökítését tűzte ki céljául. A szakkör egészen idén januárig Szebényi Zsoltné, Éva néni lelkes vezetésével folytatódott. Bízom benne, hogy hamarosan meglesz az utóda, aki viszi tovább ezt a csodálatos hagyományt. Köszönet és hála az elvégzett munkájukért!
Ebből a csodálatos művészeti ágból, világból itt most mi csak egy kis ízelítőt kaphatunk, 3 tárlóban lettek kihelyezve a különleges bicskei hímzéssel készült alkotások.

Mindkét sikerre büszkék vagyunk tehát, hiszen rendkívül fontos és nagy lépés az értéktárba való befogadás mind Jakab István László művészetének elismerésében, mind pedig a bicskei fehér hímzés esetében. De ugyanúgy sikernek tartom ezt a mostani csodálatos kiállításunkat is, melyet nagy tisztelettel ezennel megnyitok.

Sok szeretettel ajánlom figyelmükbe a kiállított alkotásokat, a festményeket, melyek tematikus jelleggel lettek elhelyezve, így az erdélyi alkotások az emeleten tekinthetőek meg.

Köszönöm, hogy elfogadták meghívásunkat a megnyitóra, hiszen Goethe intelme szerint ”Ha fiatalok akarunk maradni, mindennap olvassunk el egy költeményt, hallgassunk egy kis zenét, nézzünk meg egy szép festményt és amennyiben lehetséges, tegyünk valami jót!”

Köszönöm megtisztelő figyelmüket! Kellemes időtöltést és feltöltődést kívánok Önöknek!