Pálfi Balázs fotókiállítása

„Fényképezni annyit jelent,
mint visszatartani a lélegzetet,
amikor az illékony valóság pillanatában minden képességünk egyesül.
Akkor a fej, a szem,
a szív is ugyanezért működik.
A fényképezés egyfajta kiáltás, de nem azért, hogy eredetiséget bizonyítsunk.
A fényképezés az élet egyik formája.”
(Henri Cartier-Bresson)

Tisztelettel és szeretettel meghívjuk Önt és kedves családját, barátait, ismerőseit

2011. augusztus 12-én (pénteken) 18 órára

a

„Lépteim”

című

Pálfi Balázs

fotókiállításának

megnyitójára
a Művelődési Központba.

A kiállítást megnyitja:
Hajtmanszki Zoltán
Balogh Rudolf-díjas fotóművész.

Reggel a metróban megint találkoztam azzal a középkorú férfival, ugyanazzal a rezzenéstelen arccal, ugyanott sétált el és állt meg, mint mindig. Megint láttam azt az idős hölgyet, aki minden délután, amikor hazafelé sietek, ücsörög ugyanazon a padon, mintha valami régi elfecsérelt pillanatot várna. Abból a régi bérházablakból ugyanaz a dallam szólt ma is mint minden este amikor a hűvös köveken elsietek alatta…

Tömeg. Tökéletesen idegen, hömpölygőn rezzenéstelen tömeg. És a tömeg legmélyén történetek, gondolatok, érzések, emlékek. Emberek történetei, emberek gondolatai, érzései, emlékei és pillanatnyi magányaik. Olyan magányok, melyek nem egy folyamat részei, nem egy lelki állapot részei, csupán villanások, alig érezhető és észrevehető villanások életünkben. Villanások melyek, pontosan ugyanúgy jelentkeznek ezer és ezer ember között, mint amikor teljesen egyedül vagyunk. Magányaink, amik a nagyváros forgatagában is ránk törnek, amikor körülvesz minket ez a tökéletesen idegen hömpölygő, lelkileg rezzenéstelen tömeg. Mikor elsétál mellettünk a reggeli metrón az a férfi rezzenéstelen arcával. Mikor egy padon ülve valami régi elfecsérelt pillanatot várunk, vagy amikor esténként meghalljuk azt az emlékezetes dallamot úgy, hogy azok is hallják, akik bérházunk ablaka alatt sétálnak a hűvös köveken.

1988-ban születtem, Tatabányán. Egészen kiskoromban Bicskére költöztünk.

Az óvodai éveimre nem igazán emlékszem, az általános iskolai éveimre pedig nem szívesen (már ami az iskolát illeti).

A középiskolai éveimet (mind a hetet) Székesfehérváron töltöttem, kollégistaként. Vonzott a nagyváros és az évek alatt egyre jobban megszerettem. Persze mellette tanultam is, 2007-ben asztalosként végeztem, 2010-ben érettségiztem. Mindig vizuális típus voltam, egészen fiatalon is érdeklődtem a művészetek iránt. Sokáig rajzoltam, de nem éreztem igazán az én közegemnek, gyakorlatilag csak lemásoltam a látványt nem igazán tudtam kifejezni a gondolataimat, érzéseimet. Az első fényképezőmet egy középiskolai ösztöndíjból vettem. A fotózás mikéntjét pedig könyvekből, fórumokról és persze a nagy mesterek munkáiból tanultam
(és tanulom a mai napig).

Sok nagy fotográfus hatott rám a gondolkodásomra és munkámra egyaránt: Henri Cartier-Bresson, Elliott Erwitt, Brassai, André Kertész, hogy csak párat említsek.

A kiállítás 2011. augusztus 31-ig tekinthető meg a Művelődési Központ nyitvatartási idejében.