- Bemutatkozunk
- Havi programok
- Színház (bérletek)
- Bicskei Kultúrkúria
- Petőfi Művelődési Központ
- Fiatalok Háza
- Kiállítások
- Állandó programok
- Klubok, körök
- Koncertek
- Évfordulók
- Bicskei Napok
- Kastély Estek
- Kicsengetés
- Filmklubok
- Együttműködő partnereink
- Galéria
- Kiadványaink
- Pályázatok
- Vendégkönyv
- Kapcsolat
- Közadattár
- Kezdőlap
Június
Június 1. (szombat) 18:00
29. Borverseny
A Kővágó Antal Kertbarát Kör évről évre megrendezi a nagy hagyományokkal bíró bicskei borversenyét, melynek eredményhirdetésére a Művelődési Központban kerül sor.
Június 2. (vasárnap) 10:45
Városi ünnepség
Nemzeti Összetartozás Napja
Városi ünnepség a református templomkertben.
Emlékbeszédet mond:
Máté János, református lelkész
Az ünnepségen közreműködnek a Csokonai Vitéz Mihály Általános Iskola és a Szent László Általános Iskola tanulói, valamint a Bicskei Református Egyházközség kórusa.
Június 4. (kedd) 9:30
Szép magyar ének
Filmvetítés a Művelődési Központban, a Vajda János Gimnázium és Szakközépiskola szervezésében.
Béres József: Szép magyar ének című daloskönyve nyomán készült dokumentumfilm vetítése középiskolásoknak.
A film Béres Józsefet kíséri el útján, vele együtt éljük át találkozásait erdélyi „adatközlőkkel”, idős parasztemberekkel és a népzene, illetve egyházzene legjelentősebb kutatóival, s jutunk el a fiatalok, az újra élő hagyományok erőt adó, örömteli világába.
Június 4. (kedd) 13:00
Házi ki-mit-tud?
Házi vetélkedő a Barátság Nyugdíjas Klubban.
Június 4. (kedd) 16:30
Hurrá nyaralunk!
KAMASZ KOK a könyvtárban. Fotókeret készítés 10 év feletti gyerekeknek
Foglalkozásvezető: Jakabné Borostyán Krisztina
A foglalkozáson a részvétel ingyenes.
Június 11. (kedd) 13.00
Zenés névnap
A Barátság Nyugdíjas Klub jó hangulatú, élőzenével kísért klubdélutánja, melynek keretein belül az elmúlt időszakban névnapjukat ünneplő tagokat köszöntik.
Június 12. (szerda) 16.00
Polgári Nyugdíjas Klub
A klubdélután a Kultúrkúriában kerül megrendezésre.
Június 12. (szerda) 17:00
Kreatív Olvasók Klubja felnőtteknek a könyvtárban
Tűtartó varrás
Foglalkozásvezető: Farkas Istvánné
A részvételi szándékot június 6-ig kell jelezni a helyszínen!
A munkadarabhoz szükséges anyagot a foglalkozásvezető önköltségi áron biztosítja.
Június 13. (csütörtök) 18:00
Irodalomkedvelőknek
Kelj fel és járj!
A Betűkör (bicskei olvasókör) programja a könyvtárban.
A Mányi Színjátszó Kör előadása József Attila Szabad-ötletek jegyzékének és korai verseinek felhasználásával. Szeretettel várunk minden irodalmat kedvelő felnőttet a programra.
Rendező: Móka János
Június 15. (szombat)
50 éves a Bicskei Mentőállomás
Minden, ami mentő
Közép-Dunántúli Regionális Mentőnap a Bicske Szíve Parkban.
10.00 Megnyitó
10.00 Gyermek ügyességi versenyek
Kézműves és népi játszóház
12.00 Ebéd a Város Kemencéjénél
13.30 Habparti
14.00 Korongozás, kreatív játszóház,
arcfestés
14.00 Nem csak a gyermekek kedvencei!
Csillag Musical Társulat gyermekkoncertje.
14.30 Játékos vetélkedő
15.00 Retró és modern mentési bemutatók
15.30 Canischa zenekar
16.00 Tombolasorsolás
17.00 Elektron Band
18.00 Programzárás
Egész nap: Mentő Múzeum, mentőautók kiállítása, mentő-stand, kéklámpás utánfutó, mentőhelikopter, ugrálóvár …és még sok más érdekes program kicsiknek és nagyoknak, mentőknek és nem mentőknek!
Június 17– 21.
Utánam srácok! Utánam lányok!
Huncutka
Mesetábor kisiskolások számára.
Barangolás a mesék birodalmában, meseillusztráció és bábkészítés, játszóház, úszás, játék, süti-parti, mini disco, kirándulás.
Részletes információ és jelentkezés a Művelődési Központban.
A nyári tábor a „Humán szolgáltatások fejlesztése térségi szemléletben – Csákváron és térségében” című, EFOP-1.5.2-16 pályázat keretében valósul meg.
Június 18. (kedd) 15.00
"e-társadalom"
Digitális Jólét Pont programja.
Ügyfélkapu, magyarország.hu, e-cégjegyzék, mepar, stb. Ügyintézés az interneten. Mi az, amit otthonról is elintézhetek az internet segítségével? Előadásunk egyfajta fogadóóra a „digitális hivatalban”.
Előadó: Richter Gábor
Június 18. (kedd) 9:00-15:00-ig
7 mérföldes mesenap
A Csokonai Vitéz Mihály Általános Iskola élménytáboros gyermekcsoportjainak foglalkozásai a könyvtárban.
Foglalkozást vezeti: Endrédiné Szabó Erika
Június 19. (szerda) 9:30
Bölcsisek könyvtári délelőttje
a gyermekkönyvtárban.
Június 20. (csütörtök) 13:00
Kőtábláktól az e-könyvig
A Csabdi Petőfi Sándor Általános Iskola élménytáboros gyermekcsoportjainak foglalkozása a könyvtárban.
Foglalkozást vezeti: Bognár Farkas Gábor könyvtáros
Június 21. (péntek) 17:00
A Pajer gyár története
Szülőföldünk Helytörténeti Klub következő előadása a könyvtárban.
Előadó: Szűcs Sándor bicskei helytörténész
A program a TOP-5.3.1.16-FE1-2017-00017 pályázatunk, A helyi identitás növelése Bicskén című projekt keretében valósul meg.
Június 21. (péntek) 20:30
Parkmozi
Szabadtéri filmvetítés a Bicske Szíve Parkban
Bosszúállók - Végjáték
(Fantasy/Sci-fi 2019) 183 p
A Marvel univerzum szinte minden szereplőjét felsorakoztató Bosszúállók sorozat Végjáték alcímre keresztelt 2019 májusában bemutatott lezáró epizódja hatalmas siker a mozikban. A Tanuszoda parkolójában kialakított szabadtéri moziba a Mozgó Mozi Kft segítségével megérkeznek és végső csatába indulnak a hősök, a fél univerzumot egyetlen csettintéssel elpusztító Thanos ellen.
A film megtekintése ingyenes, 12 éven aluliaknak csak nagykorú felügyelete mellett ajánlott.
Rossz idő esetén a vetítés a művelődési központban kerül megrendezésre.
Június 24 – 28.
Utánam srácok! Utánam lányok!
Korong Matyi
Kézműves tábor kisiskolások számára.
Korongozás, kézműves foglalkozások.
Kirándulás, úszás, játék, aszfalt rajzverseny és még sok más…
Bővebb információ és jelentkezés a Művelődési Központban.
A nyári tábor a „Humán szolgáltatások fejlesztése térségi szemléletben – Csákváron és térségében” című, EFOP-1.5.2-16 pályázat keretében valósul meg.
Június 24. – július 1.
Alkotótáborok Zánkán
A Petőfi Művelődési Központ alkotócsoportjainak kreatív táborozása a Zánkai Üdülőtáborban.
Az EFOP-3.3.2-16-2016-00081. kódszámú, Szivárvány elnevezésű projektünk keretében szerveztük meg a Játszunk a vonalakkal rajztábort és a Filmkészítés alapjai médiatábort.
Cimbora tábor
Turnusok:
július 1 - július 5.; július 8 - július 12.
A programok hétfőtől péntekig, naponta 7.30 – 13 óráig tartanak, heti egy alkalommal kirándulás lesz.
Bővebb felvilágosítás a könyvtárban kérhető!
Legyetek ti is könyvtári cimborák!
A nyári tábor a „Humán szolgáltatások fejlesztése térségi szemléletben – Csákváron és térségében” című, EFOP-1.5.2-16 pályázat keretében valósul meg.