Különböző érdeklődési körök


Ha csak az ismert dolgok érdekelnének,
lakatosnak mentem volna."
(Albert Einstein)

Kővágó Antal Kertbarát Kör

Minden hónap első keddjén találkoznak a tagok: előadásokkal várnak mindenkit a kertészkedésről, a szőlőgondozásról.

Vezeti: Kovács Bálint


Színházbarátok köre

Több éve sikeresen működik a kör, mely 4 alkalommal teszi lehetővé a színházlátogatást a József Attila Színházba.

Vezeti: Szarka Istvánné


Filmklub (alkalmanként)

A filmklub programjai között magyar rendezők életmű-sorozatai, a hazai filmszemlék dokumentum, kisjáték- és kísérletifilm válogatásait, történelmi- és művészfilmeket vetítünk alkalmanként.


KARIKAtúra túrakör és Bakancs túraklub

Kerékpár és gyalogtúrák alkalmanként gyerekeknek, felnőtteknek egyaránt.

Vezeti: Kun Zoltán


Vasárnapi séták

A Művelődési Központ elől induló sétákkal Magyarország érdekes tájaira kalauzoljuk a kedves érdeklődőt.

A kirándulásokat helyközi busz, illetve menetrend szerint közlekedő vonatok igénybevételével szervezzük. Az utazáshoz a menetjegyet és a belépőjegyeket mindenki önállóan vásárolja meg. A tárlatvezetések díja a helyszínen fizetendő.

Vezeti: Kun Zoltán